Miért hiszik sokan, hogy az MLM pilótajáték - avagy a tudás hatalom
A tudás hatalom! Éppúgy lehet élni, mint visszaélni vele.
Az utóbbi majd egy évet azzal töltöttem, hogy szinte minden ajánlatot megvizsgáltam, ami csak érkezett hozzám. Nem titkolt szándékom az volt, hogy rájöjjek, hogyan válnak egyesek valóban milliomosokká az MLM üzletből, és miért hiszik sokan, hogy az MLM pilótajáték. Végül, mikor rájöttem, hogy szinte mindig ugyanazok kínálják a legújabb tuti üzletet ugyazoknak, eljutottam odáig, hogy egyet kell értsek a TNI Magyarországi Kft. egyik körlevelében megfogalmazott gondolkodással.
Hogyan csinálják azok, akik mindig mindenhol lefölözik a hasznot?
Tudatosságuk alapján, kétfelé kell választanunk őket.
A továbbiakban idézek a körlevélből, néhány személyes kiegészítéssel.
Az egyik csoportba azok tartoznak, "akik rájöttek, hogy a tömegek „agymosásában” micsoda potenciál rejlik olyan célok megvalósítására, melyeknek valójában semmi köze az MLM-hez, és az emberek felemeléséhez. Ez persze nem pusztán ezen iparágra jellemző, az élet szinte minden területe így működik…
Őket hívjuk MLM hiénáknak, s részben miattuk is terjedt el az a nézet, hogy az MLM egy pilótajáték, hiszen példájuk szerencsére nem, vagy csak nagyon kevesek számára másolható.
Csak kevesen jutnak ily módon a „csúcsra”, mert az emberek többsége kevésbé tudatos, és szerencsére a tudatosabbaknak sem bírná a gyomra.
A hiénák azt mondják, hogy ne légy szerelmes a cégedbe! Ha nagy pénzt akarsz keresni, akkor légy résen, és lovagolj meg egy új cég által keltett hullámot!
Ha már van egy kisebb csapatod, akkor mutasd meg nekik az új céget, de hívd meg a párhuzamos vonalaid, a vezetőid, akit csak tudsz, és így egy egyre nagyobb hálózatból tudsz egyre több pénzt lehúzni.
Ők pusztán személyes anyagi céljaikat kergetik, mindezt álságosan szentségesítve.
Mindenegyes beregisztráláskor újabb bőrt tudnak lehúzni „csapattársaikról”, akik újra és újra elhiszik, hogy most aztán már tényleg megfogták az Isten lábát"
A "csapattársak" közül sokan "mára már hitelből élnek, szétesett a családjuk, nincs állásuk, csak a reményük van.
Világstatisztikai adatok mutatják, hogy ezek a csoportok előbb-utóbb atomjaikra hullnak. De addig bizony nagyon sokan esnek áldozatul…
A hiénákat mindez persze egyáltalán nem érdekli, hiszen addigra ők bőven megtalálták az anyagi számításukat. Munkásságuk eredménye drámai, akár az egyén szintjén nézzük, akár az iparág egészére vetítve.
A hiénák szuper pszichológiával felépített üzenetekkel bombázzák a kisembereket, akik aztán mindent elkövetnek, hogy kölcsönökből, vagy bármi áron megszerezzék a „nagyban gondolkodók” indulásához szükséges pénzt, felnőve a feladathoz. Az meg sem fordult a fejükben, hogy és mindez mégis mikor térül meg?!
A kiváló marketing vakká teszi őket, így maguktól nem látnak tovább az orruknál. Azt gondolják, most majd végre nekünk is sikerül.
Az alattomos és álságos marketingpszichológia épít az emberek nagyravágyására is!"
A másik csoportba, azok tartoznak, "akik csak a legritkább esetben érnek a csúcsra, mert nem tudatosan művelik az „egyik cégről a másikra rángatom az embereket, és közben sok bőrt húzok le róluk” módszert, hanem egyszerűen nem ismerik, vagy képtelenek felfogni a tartós siker titkát. És szent meggyőződésük, hogy amit csinálnak az helyes, és mindenkinek jó. Fut bennük egy program, amit nem is érzékelnek, és nem képesek befolyásolni.
Mindez leginkább azért baj, mert közben gyártják az MLM sérülteket.
Azzal áltatják magukat és embertársaikat, hogy <<nem ragadhatsz le egyetlen cégnél, ma már egyetlen cég sem várhatja el, hogy csak neki dolgozz!
Az élet elmegy melletted, az új lehetőségre azonnal le kell csapni, hogy az elsők, s így az igazán jól keresők között lehess!>>
Hogyan hitessük el az emberekkel, hogy az MLM nem pilótajáték, ha éppen magunk teszünk ilyen kijelentéseket?
És mit mondanak, ha belebuksz? <<A cégnek volt rossz a vezetése, nem jó a marketingrendszer, rossz és kevés a termék, a te döntésed volt, én nem tartottam pisztolyt a fejedhez, egyébként meg neked is minden esélyed megvolt rá, hogy sikeres legyél.”>> Igazából mindegy, a lényeg, hogy ne ők legyenek a hibásak, mindig legyen kire mutogatni, hogy ne lepleződjön le, és ne kelljen felvállalnia a felelősséget.
Miért gond ez?
Leginkább azért, mert a társadalom felemeléséhez szükség van a társadalom tagjaira. De nem mint kizsigerelt élőholtakra, hanem mint egészséges, képzett, tudatos emberekre.
Ez az iparág pedig abban a formában, ahogyan ma nagyon sokan működtetik, nem képes betölteni azt a szerepet, amely az emberek felemeléséhez nélkülözhetetlen. Azaz olyan képzést biztosítani számukra, mely segít eligazodniuk a pénzügyek világában, az életük és az üzletük tudatos tervezésében és irányításában."
Mivel mindezt személyesen is megtapasztaltam, sőt egy rövid időre engem is megkísértett a könnyű pénzkereset lehetősége, "azon gondolkodtam, hogy azok akik ezt a jó kis „hógolyó” stílust képviselik, vajon mennyi emberen gázolnak keresztül, míg elérik a céljaikat? S, vajon honnan van képük azok elé állni, akiket lelkileg, vagy anyagilag megnyomorítottak?"
A magam részéről én ekkora terhet nem veszek a vállamra, mert ilyen áron nem kellenek a milliók.
De akkor mi a helyes út?
Másként feltéve a kérdést: mi az MLM valójában? Ha folyamatosan olvasod a blogbejegyzéseimet és regisztrálsz a belső oldalamra, ez is kiderül!
- DR. MARGIT MESZAROS blogja
- 1383 olvasás
- Printer friendly version
