Ragadozó vagy a lelki, emberi értékeket is tiszteletben tartó csapatépítő akarsz lenni?
Szellem és a Sötétség, rendhagyó filmajánló
Papp Zoltán a TNI Magyarországi Kft. érték- és tudástolmács, közösségépítő írása alapján
Az Afrika történetének legdöbbenetesebb és leghihetetlenebb vadászhistóriájából készült, rendkívül feszült, fantasztikusan fotografált kalandfilm.
1896. A britek gőzerővel fúrják be magukat a fekete kontinens érintetlen testébe. A fénylő sínpárok a civilizáció csápjaiként szövik be a természet szűzföldjét. Sir Robert Beaumont, az afrikai brit vasútvállalkozás fő finanszírozója a neves mérnököt, John Patterson alezredest béreli fel a kenyai Tsavo folyón átívelő híd megépítésére. Patterson számára a hídépítés nemes hivatás, világok összekötését jelenti.
A mérnök, akinek a leghőbb vágya az volt, hogy eljusson Afrikába, elbúcsúzik várandós feleségétől, majd vonatra száll. Lelkesen vág az útnak, és nem is sejti, hogy olyan ellenféllel kell majd szembenéznie, amilyen még leglidércesebb álmaiban sem fordult elő. Sokan ma hasonló kihívásokkal találjuk szembe magunkat, magánemberként és vállalkozóként egyaránt.
A Szellem és a Sötétség: így hívják a bennszülöttek azt a két emberevő oroszlánt, akik hihetetlen ravaszsággal és kegyetlenséggel tizedelik a hídépítőket. A sokadik áldozat és a sokadik sikertelen vadászat után megérkezik a híres és hírhedt vadász, Remington, hogy felvegye a harcot a már-már túlvilági fenevadakkal...
Ma a két oroszlán kitömött teste a chicagói Field Múzeumban látható. Ha mélyen a ragadozók szemébe nézel, még most is elönt a félelem.
Miért ajánlom ezt a filmet?
Mert napjainkban is egy ádáz verseny részei vagyunk, lehetetlennek tűnő kihívásoknak kell megfelelnünk, váratlan események sora vár ránk, s csak rajtunk áll, hogy áldozatok, vagy győztesek leszünk-e a létező legnagyobb kalandban, a saját életünkben. Hogy legyőzzük-e a félelmeinket, vagy a félelem győz le bennünket.
A tét egy sikeres és boldog élet.
Te melyik utat választod? Mit viszel magaddal?
A napokban több, alapvetően pénzmotivált embertől is olvastam kritikus és kétkedő véleményeket a – mondjuk így – emberi értékek fontosságáról, már-már kigúnyolva azokat, akik nemcsak a pénzt tartják fontosnak, hanem lelki és szellemi ismereteik fejlesztését is.
Óhatatlanul is a „Ragadozók” jut eszembe, melyben Michael Douglas egy messze földön híres-hírhedt vadászt alakít, aki a világ vadonjait járja, s azt az egyetlen dolgot teszi, amihez ért: a hozzá hasonló nagyragadozókra vadászik. Rég elvesztett már mindent és mindenkit, ami és aki fontos volt számára.
Filmbeli partnere Val Kilmer – aki számára a profizmus mellett éppolyan fontos a család és az emberi értékek – egyik közös jelenetükben megkérdezi tőle, hogy tévesztett-e már célt valaha. Csak az életemben – hangzik a válasz…
Hogyan ne tévesszük el a célt? Hogyan találjunk egyensúlyt?
Az első Pénzmágnes Konferencián többek között A.J. Christian is arról beszélt, hogy lelki gazdagságra is szert kell tennünk.
Mert bár lehetünk vagyonosak szellemi magas szint nélkül is, meg lehet úgy öregedni, hogy nagyon gazdagok vagyunk, de nem vagyunk magas spirituális szinten, viszont legkésőbb a halálunk pillanatában biztosan nem fogjuk teljesnek és boldognak érezni az életünket, nem fogjuk azt érezni, hogy megérte. Az örökösök azért kicsit örülnek majd. :)
Igaz persze, hogy a meggazdagodás útján elindulva is el lehet jutni a megvilágosodásig, de ez meglehetősen keveseknek sikerült eddig. Érdekes válasz a fentebb említett emberek azon felvetésére, hogy ismerünk-e olyan embert, aki már meggazdagodott a spirituális tanoknak köszönhetően.
A. J. Christian szerint ma azok tudnak igazán pénzt keresni, akik szellemileg is egyensúlyban vannak. Még Magyar Róbert sikeres tőzsdei szakértő is azt mondja, hogy a mai világ az adás-vételről szól. De ebben a sorrendben! Pedig ha valaki, akkor ő bizonyította, hogy képes a semmiből kemény munkával és tanulással pénzt csinálni.
Doubravszky György, a Bagolyvár Kiadó tulajdonosa azt mondta ezen a konferencián, hogy az embernek kettős a természete. Egyszerre vagyunk racionális és irracionális lények. Jelen esetben üzleti gondolkodás és spirituális gondolkodás.
Meg kell tanulnunk egyszerre mindkét szemszögből nézni a világra. Ez a kognitív disszonancia.
Általában nem megy egyszerre. Vagy ész nehéz, vagy szív nehéz az ember. De gyakorolni kell!
A. J. Christian szerint a lelki úton azért is érdemes elindulni, mert egyrészről ez az ok, amiért itt vagyunk. A pénzt a halál után, ugye nem vihetjük magunkkal.
Másrészről ez az, amitől boldogok leszünk, tartalmasan tudjuk élni az életünket.
Harmadszor pedig, ha a pénzre koncentrálunk, akkor ha nem sikerül, tragédiaként éljük meg. Ezt is látni manapság egy-két emberen…
Ha lelkileg indulunk meg, akkor lehet, hogy pénzt keresünk, de ha nem, akkor már nem érdekel bennünket.
Magyar Róbert például azt mondta a Pénzmágnes konferencián, hogy a Vonzás Törvénye sem egyenlő a puszta pozitív gondolkodással!
A pozitív gondolkodás pedig nem egyenlő azzal, hogy ha kinézel az ablakodon és rengeteg gazt látsz, akkor egyszerűen csak annyit mondasz, hogy nincs is gaz, majd erősen koncentrálsz rá, hogy ez így is legyen! Ez nem pozitív gondolkodás, ez önámítás.
A pozitív gondolkodás azt mondja, hogy bármekkora is a gaztenger megoldom. Mindent megteszek az eltakarításáért, és nem kezdek el azon aggódni, hogy hogyan. Hogy honnan lesznek eszközeim, segítségem, időm, energiám. Azokat menet közben úgyis megkapom.
A lelki, a szellemi és az üzleti tehát nem lehet meg egymás nélkül.
Erről szól az MLM-siker, erről szólnak azok az üzletek, amelyekkel foglalkozom, és én ilyen emebereket keresek.
Ha úgy gondolod, hogy szeretnél közénk tartozni, keress meg Te is engem az Üzenetküldőn keresztül vagy a láblécben található címek egyikén.
- DR. MARGIT MESZAROS blogja
- 1082 olvasás
- Printer friendly version
